Utazás az álmok földjére

2018.10.21

Kereken 3 hete indultam el az álmok  földjére. Az én szent földemre, az új szülőhazámba. Korán keltem Budapesten, ahol barátaimnál aludhattam, hogy 7:45-re kiérhessek a repülőtérre. Nem gondoltam volna, de volt Budapest-Beograd járat a Belavia által, ami Minszkből jövet állt meg kishazánk területén. Már magában a posztszovjet mentalitás miatt ez a repülőút sem volt veszélytelen, de mivel a küldetésem része, így nem féltem egy cseppet sem.

Egész különleges érzéssel keltem föl. Este még megírtam azt az időzített bejegyzést, amit pont a műtétem időpontjában olvashattatok. Nem sokat aludtam, bár nem az izgalom miatt. Nem tudom miért, de egyáltalán nem kipihenten indultam el. Borotválkozás, smink, hajat belőni, valami féle csini, ahogy azt egy transznemű lánynak kell. Kilépve ezer meg egy inger éri az embert Budapesten; az építkezések kopácsolása, áruszállítók pöfékelése, autóduda, motorzúgás, járókelők telefonos csacsogása, madarak csicsergése, fák süvítése, villamosok csilingelése. Nekem mégsem tudta elvonni a figyelmemet semmi sem, csak, hogy ma Beográdban alszom már. 27 év távlatából hihetetlen, hogy itt vagyok. Nemhogy a célszalagot áttépem, hanem a dobogóra is állok. Hisz győzni akarok.

Munkámból adódóan, amikor lezárok egy fejezetet, vagy munkafázist, mindig alaposan az elejétől kezdve átgondolok és átvizsgálok mindent, nincs e hiba a rendszerben. Így történt ez magammal is. A metrón a köki felé, a kökitől a réptérig, a repülőtéren, a repülőn, Beográdban a taxiban, a szállodában végig-végig futtattam a fejemben életem könyvét, hogy biztos jó helyen vagyok e, és a folyamat nem e siklott ki valahol útközben. Csak pörögtek az emlékek a gyerekszobától a parlamentig, az általánostól az egyetemig, Egertől Örményországig, Ukrajnától Monte-Carloig, a pszichiátertől a hormonokig, minden egyes barátságokon át. Ez egészen a műtét előtti éjszakáig tartott, amikor rájöttem, hogy a 48 órája tartó controll-gondolkodás során egy pillanatra sem villant föl vészjelzés. Készen állok.

Egy belorusz nyugdíjas vadászgép pilóta kellő oroszossággal csapta le a gép futóművét a Nicola Tesla Nemzetközi Repülőtér kifutójára. A mechanikai nyomás épp annyira érezhető volt a gyomromban, mint a pillangószárny repkedések általi hasi kellemesség. "Itthon vagyok". Az álmok földje határőrtisztje rányomta beléptető bélyegzőjét új útlevelemre, és még a vámtisztek is békén hagytak. Álomföld feketén dolgozó taxisa fölcsípett, aki 50 euróért vitt be végül a Trg Republike-re. Bolyogtam sorstársammal Zsuzsival az álmok utcáin, és egy Skybarba húzott végül a szívem egy pláza tetejére.

Kezdtem szerelmes lenni a városba. Abba a fergetegbe, ami újjá fog szülni. Ahol a báb utolsó darabjai a földre hullhatnak, és a már próbálgatott szárnyakkal elrugaszkodhassak az életben, ami már normál esetben oly rég óta mennie kéne. Nyugodtságot, harmóniát és szeretetet sugárzott a szerbek fővárosa. Úgy folytam bele a saját medrembe, mint a Száva a Dunába e tájon. Szívmelengetve a parkban, szabadként a várfokon. Epekedve vártam, hogy ez az édes anyaföld újra sarjaztasson, mely majd ugyanúgy el is vesz egy napon.

Vártam. Nagyon vártam, hogy mehessek a klinikára. Semmi másból nem állt a napom, csak vártam, mely várakozás oly hosszúnak tűnt, mint az elmúlt 27 évem. Tudtam, hogy egy közel sem kockázatoktól mentes műtét vár reám, és ha minden igaz, akkor fájdalommal és gyötrelmekkel bőven ízesített napok. Tudtam, hogy ez a műtét nem fogja minden problémámat megoldani. Sem a kapcsolati, sem a baráti, sem a közéleti, sem az egzisztenciális, sem az anyagi, sem a munkahelyi jellegűeket. De egy rendkívül hiányzó esélyt ad az életre, mégpedig a boldog és kiegyensúlyozott életre. Ahol nem akarok minden nap öngyilkos lenni a lelki-testi önazonosság hiányától, az őrülettől való félelem miatt. Megkapom az esélyt, hogy a testem végre összeforrhasson a lelkemmel, mely mindig nemcsak idegenként, hanem halálos ellenségekként hadakoztak egymással. Márpedig új szellemet és lelket, nem kaphatok. A testem kell magamhoz igazítanom, és élnem a magam kis életét.

Viccesen hangozhat, de lassan 30 éves leszek és már nem sok van hátra már az életemből. A statisztikailag hátralévő éveim éppen oly hamar el fog telni, mint a mögöttem lévőek. Nekem gyorsan eltelt az idő, de a diszfória ellenére, a barátaimnak köszönhetően az eddigiek sem voltak üresek. Még, ha nem is úgy teltek el, mint az álmaimban, hálás vagyok minden pillanatért. Ez vagyok, ez lettem én. És most megkapom Beográdban azt a lehetőséget, hogy az álmaimnak megfelelően alakíthassam a saját sorsom végre valahára. Mint egy szabadságát elnyerő rab. De nem olyan rab aki a rabsága alatt tudhatja milyen volt régen szabadnak lenni, hanem aki rabként is született. Én most éreztem először igazán szabadnak magam.

A boldogság nem automatikus velejárója a műtétnek. Hanem alapja és lehetősége. Ez az a momentum, ami kiegyenlíti az életbeni hátrányaimat, még akkor is, ha egy patriarchális társadalomban a férfiakhoz képest, éppen hátrányba kerülök. Mégis eszeveszetten száguldok felé, és nem vagyok hajlandó lassítani. A pláza mosdójában is nyugodt lelkiismerettel ültem le a wc deszkára pisilni, arra gondolva, hogy ez az egész végre hamarosan megoldódik.

Itt a folyók városában különösen is szimbolikusak a hidak. Hiszen jómagunk transzneműek is egész életünkben azon küzdünk, hogy a folyó másik partjára érhessünk. Magyarországon e folyó fölött nincsenek hidak, talán csak átúszni lehet. Aki bírja a tempót, annak sikerül, aki nem, azt könnyen elragadhatja az ár. Ez a nagy híd Beográdban van. Ahol szabad átjárást adnak a mennyországod kapujában. Nem mellesleg az sem mindegy, hogy a túlparton mennyire várnak. Visszarugdosnak és belehalsz, vagy kezet nyújtanak és kiemelve befogadnak? Ezek a jövő zenéi. És egy kőkemény harc a műtét utáni életben. Valaki, aki tudja mi van veled, és ha akarja, állandóan az orrod alá tudja dörgölni nőiséged nem legtermészetesebb mivoltát, fölszakítva számtalan sebet. Még akkor is, ha Te tudod, hogy a nőiséged az élet legtisztább és legtermészetesebb forrásából fakad, amit senki nem vehet el Tőled. Még akkor sem, ha sokan nem értik meg, miért is lehet neked ez ennyire fontos.


Sokan óvtak persze, hisz sokan befekszek kóklerek kezei alá, amit nem biztos, hogy megköszön az ember. Többnyire magyarországi sebészek szemfényvesztő ígéreteik keserítik meg sokunk életét. De én tudom, hogy a világon a legjobb kezek egyikében leszek, és minden úgy lesz, ahogy elképzeltem. Úgy lett.

Sokat a szállodában sem kellett derengnem, mert már nem volt min. Letisztáztam a dolgot teljesen. milliószor oda-vissza. Felkészültem. 100%-ig, Nyugodt szívvel fekszem a műtőasztalra, a jótevő kezek alá. És továbbra is vágyakoztam a testem varázslatos csodává érő pillanatára, amíg el nem aludtam. Az álom, most a valóság volt.


A műtéti bejegyzés következik

Puszi

Eszti


Kövess Facebookon, Instagramon, twitteren vagy tumblron



Hazudni bűn

2019.07.21

"Ne hazudj, és más becsületében kárt ne tégy" (Isten tízparancsolata - Magyar Katolikus Püspöki Konferencia)

18 hónap HRT

2019.05.02

Április 16-án volt a hormonkezelésem 18. hónapos évfordulója. Már nem is igazán tudom, hogy tudok e újat írni, hiszen nagy általánosságban mindent leírtam már, a HRT ebben a szakaszában pedig már nemigen történnek új dolgok. Vagy mégis.