Sárvér

2020.03.08

669

Ennyi napja mondta ki a törvény, hogy Nő vagyok. Határozott léptekkel, ám kissé félve sétáltam be az egri Anyakönyvi Hivatalba. Igaz, nem is sok dolga van erre az embernek. Korábbi hivatali munkám során is csak elmentem mellette észrevétlenül, néha megmosolyogva magamban a boldog friss házasokat. S most nekem kellett felelnem a kérdésre, miben segíthetek? A határozatot átnyújtva került elő a hatalmas, régi, poros anyakönyv, melyből kikerestek. Azt az anyakönyvi bejegyzést, mellyel kezdődött minden létező szenvedésem. A bejegyzést, mely egy fiú gyermek születéséről tanúskodott, mely már a születés pillanatában férfi bélyeget kapott, s mi több, a katonai nyilvántartó parancsnokságra is jelentve lett. Még, akkor is, ha 27 év nyomás közben lassú haláltusát okozott. De a bejegyzést átvezették. Azaz megsemmisítették. Mint, ha sosem létezett volna. Eltűnt. Tollkarcok és billentyű kopácsolások közepette születtem meg. Nem volt anya, nem volt orvos. Nem volt sóhajtson, nem volt nyomjon. Nem volt "gratulálok, Önnek kislánya született". Nem volt a családnak öröm, sem gratuláció. Csak kínos csönd. Az óra kattanása a köztársaság címere alatt. A pecsét csattant; ezzel hivatalosan is megszületve. Sok harcok után persze. S egyedül sétáltam a hivatal vörös szőnyege fedte lépcsősorán az új életbe.

Hivatalos és törvényes. Megmásíthatatlan, és visszafordíthatatlan. Végül remegve, de újjászületve léptem ki abból a szobából. Nőként. Mert megszülettem. És győztem. Mint egy háború utáni békekötés. Csak itt tudtam, hogy a java most kezdődik. Az eddig élt 10.485 napból, éltem eddig 669-et, ami azt jelenti, hogy az eddigi életem 6,38 százalékában adatott meg, hogy egy kicsit emberhez méltóbban élhessek. Igaz, megnyugtató a tény, hogy ez csak növekedhet, s talán többet élek majd nőként, mint amennyit eddig nem. Persze ha Isten és a sors is úgy akarja.

Talán a tranzíció legnehezebb időszakában vagyok most. Mindenki gondolhatja, hogy a műtétek, s az anyakönyvezés után már gyerekjáték minden. Ahogyan egy sorstárs is azt gondolja,  hogy ha ezek meglennének, akkor igazán felhőtlenül boldog tudna lenni. Boldog vagyok az elmúlt időkben, efelől nem lehet senkinek kétsége, de a tranzíció lelki részét sem úszhatja meg senki. Mert nőként nem csak testileg, s élettanilag kell funkcionálnom, hanem élnem is. Mert az embert sem csak a teste tette emberré, úgy a nőt sem csak a petefészke, s a férfit sem csak a heréje. Az ember értelemmel felruházott lény, s mint olyan az állattól ellenben megalkotta a maga valóságát. Az idők során sokszor változtak ideák, mi tett egy nőt nővé, s egy férfit férfivá, de az elmozdíthatatlan alap, hogy nemi önkifejezésünk törekedett mindig arra, hogy különbözzön a másik nemétől, sokszor ellentétes legyen az. Egy transznemű pedig életében megtanult társadalmilag mindkét neműként élni. Persze nem önszántából.

Akik egészségesen születnek, azok, akiket nem sújtotta e teherrel a sors keze, azok már csak pluszt rakhatnak hozzá az életükhöz. Még, ha időnként le is nullázódnak. De én az csak mínuszból indulhattam. Az egész életünk egy nagy skála, melyben rendre a tűzvörös régióban foglalunk helyet. Sokan egész életünkben küzdünk, hogy nullára kijöjjünk ezen a skálán. Sokunknak nem is sikerül. Ahogy nekem is rendre meggyűlik a bajom vele. Hisz én is tudom; nem csak sebészekkel kell legitimálnom az új rendet, hanem az életem minden területével. Minden lépésemmel, és mozzanatommal. Minden hangommal és tettemmel. Minden cipőkopogással és mosolyommal. Minden tükörbe nézésemmel, és érintésemmel. Minden szemöldök ráncolással, s könnycsorgással.

Pszichiáterekkel, klinikai szakpszichológusokkal, igazságügyi orvosszakértőkkel beszélgettem. Nem csak az ügyemben, hanem az ügyünkben; a magyarországi transz-egészségügyi ellátásról. A teljesség igénye nélkül állapítottuk meg a terület hiányosságait, és annak miértjeit. Ami a legfontosabb ide kapcsolódó; sokan hajlamosak azt hinni, hogy a sebészek áldásos keze által miden szenvedés elmúlik. Sok, de nem az összes. S ezen sok múlik, hogy milyen családból, milyen kultúrából jövünk. Mennyire torzított el bennünket életünk nagy tragédiája. Mennyit feküdtünk életnek nevezett koporsónkban. Mennyire éltük meg tragédiaként. Mennyi esélyt adtunk magunknak.

27 évig éltem férfiként. Férfi testben, és közjogilag férfiként. Voltam irodavezető, szerkesztő és igazgató úr is. Fiacskám, és "az a srác". Könnyekkel küzdve, fogcsikorgatva és nyelve. Amilyen az élet a szemgolyót, vagy a nyelvet karcoló borotvapengéje. Megadni a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené.

Jól hangzik újjászületni. De vajon tisztában vagyunk e születés minden velejárójával? Hogy nőnek lenni nem egy darab hüvely, és két nagy mell.  Nem egy táska smink, és bódító parfüm a csipkén. Se nem cipő és táska, vagy nőnapi virág. Nem csak peteérés, szülés és előzékeny ajtónyitás. Nem csak gyengéd érzelmek, vagy a mindenen keresztül vitt akarat. Nőként, lányként kell újjászületnem. Olyan nőként, akiről a távolból megmondják, hogy nő. Mert belőle ömlik, s fakad. Vele született, mint a fa levele, vagy a paradicsom magja, a madarak tolla, vagy az ég kék színe. Mert nincs csodálatosabb érzés ennél.

Talán egy nő akkor leginkább nő, ha nem tudja megmondani mitől az. Csak megéli azt a belső gyönyört, szépet, s csodát, mely benne lakozik. Ami a lelkében sarjadva, nőve, virágozva s megérve termékenyítette meg a szellemét. Ami szabad, mint az egen szálló madár. Az anyakönyvvel kilépve tudtam, hogy nő leszek egy szép napon. És feleség. És anya. És barátnő, kollegina, és az a lány.

Az a lány, aki a legszebbet hozza erre a világra, ha engedik neki. Akit ha leköpik, vagy pofon vágják, csókot ad. Aki felsegíti az életben elesettet, s mindenének felét odaadja, ha kell.  Aki búvárpalackban viszi a boldogságot oda, ahol nincs. Aki közvádló székében is megért, mintsem eltapos. Aki bocsánatot kér, ha kell, s bocsánatra mosolyra fakad, ha adják. Aki nem jegyzi a rosszat, hanem megjavítja a világ elromlott fogaskerekét. Aki, ha vérben fuldoklik, kiköpi, hogy tovább menjen. Aki előre valóbbnak tartja a közösség érdekét, mint a sajátját. Mert a társadalmat, csak így tudom szolgálni. Még akkor is, ha örökre sárvérű maradok ennek a társadalomnak.

Hazudnék, ha azt mondanám tudom mitől nő egy nő. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mitől lehetek én igazi nő. Csak érzem, hogy az vagyok. Tudom. Nem tudod kitépni a szívemből. Mint, ha egy homogén tömbről szeretnél leválasztani egy részt. Értelmezhetetlen külön-külön. A nőiség nem lehet gyorsan elkészíthető mirelit. A nőiséget nem lehet wishről rendelni, s nem lehet sablon, amit bárkire rá lehet húzni közhelyesen. Ugyanakkor nem lehet mentes a lelki dolgoktól. Mert a nőiség testiektől független örök szellemiség, és érték örökség, melyet az örököl meg, aki képes azt viselni.

Éppen ezért válságban volt a nőnapom. Nem éreztem teljesen magaménak. Úgymond, az idei "elmaradt". Nem engedem meg magamnak, amíg nem küzdök érte. Reggelről reggelre, levegővételről levegővételre. Pedig életemben először kaptam édesapámtól virágot. Nőnapra. El sem hiszem. Édesapám, aki mindig a jóra, és a tisztára tanított. Egy hatalmas lépéssel lettem az ő egyszem lánya. Ezt a virágot minden édesapa a kislánya szívébe ülteti el. Hiányzott eddig, s hiszem, hogy minden lány fontos pillanata lehet, ha persze megadatik neki. Ha nekem lesz kislányom, remélem az édesapja ugyan ilyen élettel teli csodát ültet a szívébe.

Erőtől duzzadva, tettekre készen megyek tovább. Nővé érek lassan, de biztosan. Nő leszek egy szép napon, ha a társadalom engedi. Mert az életem, s a sárvérű sorsom az ő kezükben van. 

Boldog nőnapot kívánok mindenkinek!

Szeressétek egymást!

Eszter


Belevaló nők

2020.03.20

Ezzel a címmel jelent meg az InStyle magazin tavaszi számában a cikk, melyben 50 inspiráló nőt mutatnak be. Izgalommal bújtam végig a listát az elejétől a végéig, és az általam ismerteken felül hihetetlenül bátor, izzó és utat mutató modern nőt ismerhettem meg. Nőjogi aktivista, krónikus betegséggel harcoló, író és közgazdász, színésznő és...

Sárvér

2020.03.08

Ennyi napja mondta ki a törvény, hogy Nő vagyok. Határozott léptekkel, ám kissé félve sétáltam be az egri Anyakönyvi Hivatalba. Igaz, nem is sok dolga van erre az embernek. Korábbi hivatali munkám során is csak elmentem mellette észrevétlenül, néha megmosolyogva magamban a boldog friss házasokat. S most nekem kellett felelnem a kérdésre, miben...

Esküszöm

2019.12.31

Úgy szállt el ez az év, hogy időm sem volt észrevenni, mi mindenben változott az életem. Izgalmas, eseménydús év volt ez, úgy, hogy nem is teljesítettem minden vállalást, minden kötelességem.Ami az első helyen szerepel, hogy rengeteg támogató, odaadó, és ami még fontosabb; megértő barátra tettem szert. Sokatokkal beszélgetek, és sokatokkal...