Nem gondoltam volna...

2018.06.24

hogy egyszer itt ülök és nektek írhatom ezeket a sorokat. Feledetlenül, őszintén és nyíltan.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer kiderül a titok, amit száz pecséttel őriztem lakat alatt mélyen a szívembe temetve. Még annyira se gondoltam, hogy ezt én fedem föl nektek.

Eszter vagyok, 27 éves transznemű nő. Egészen pici korom óta érzem, hogy valami nincs a helyén az életemben. Mindig is furcsa volt a játszótéren, az óvodában, a ruhaboltban, a tornasorban, de akár egyedül fekve az ágyamban a macimmal. És akkor még nem gondoltam volna, hogy ez annyira különleges lenne.

Ekkor sem gondoltam volna, hogy mennyi szenvedés és mérhetetlen fájdalom elé nézek. Elkerülhetetlen fájdalmak elé, amiken felnőtté válásomig semmi esélyem sincs változtatni.

Azt sem gondoltam volna, hogy ennyire bezárok. Védem magam és görcsösen kívánok majd megfelelni a társadalom nagybetűs elvárásainak, nehogy kiboruljon a "nagy titok".

És ekkor nem gondoltam volna azt sem, hogy magamat nem tudom elnyomni hosszan. Oly mesteri és életszerű színjáték részese lettem, ami később a félelem és a gyötrődés szállásmesterévé tett.

Nem gondoltam soha, hogy a felépített merev és autoriter rendszer egy szempillantás alatt összeomlik és kiszáll belőlem az a bizonyos kék pillangó, mely a kemény sötét burok alatt természetszerűen fejlődött.

Nem gondoltam volna, hogy a saját magam elnyomása után ennyi őszinteséget és szeretetet tudok majd táplálni magam iránt, és hű leszek mindenkor Önmagamhoz.

Végképp nem gondoltam volna, hogy ennyien mellettem maradtok, s az ismeretlenből egyszer csak mellém álltok, ahogyan azt sem, hogy mennyien elhagytatok.

Pár évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy megélem a ma ünnepelt 27. születésnapomat. Az első igazán boldog születésnapom, amit már sajátomként érezhetek.

De nem gondoltam volna azt sem, hogy remény tölt el majd abban, hogy minden a helyére kerül végül.

Akarva/akaratlanul is Nektek köszönhetem a blogom születését. 

Nektek, akik a legnagyobb bajban és legsötétebb óráimban is a kezemet fogtátok és lélegeztetőgépként működtetek az életemben. Nektek, akik kiálltatok mellettem, védelmeztetek akár velem vagytok még, akár eltávolított az élet Tőlem. Nektek, akik utam közben szegődtetek mellém látva nyomorúságos szenvedésem, vagy épp felhőtlen boldogságom.

Nem gondoltam volna, hogy akár ilyen módon megköszönhetem felém tanúsított mérhetetlen és kitartó hűségeteket.

Nem gondolom, de remélem, hogy ez a blog segít nektek a megértésemben, vagy éppen sorstársként segít majd az állapotod megélésében.

De soha nem gondoltam azt, hogy ha velem vagytok, akkor ne sikerülne bármi.

Köszönöm nektek!

Eszter
Bluebutterfly


Nálunk nem csak az ország, hanem a szerelem is kettő. A világ legtermészetszerűbb, legősibb, leggyönyörűbb, legmegmagyarázhatatlanabb csodája. Amit mindenki ugyanúgy érez. Még, akkor is, ha vannak, akik nem így gondolják. Éppen ezért az emberiség történetében nem igyekeztünk megkérdőjelezni mások iránt érzett szeretetünk, avagy, ez is egy olyan...