Eszter vagyok, Nő

2019.08.11

Az a fajta nő, aki leborul az élet nagysága előtt. 

És hiszem, hogy a sokféleség életünk alapköve, ahol az identitásunk szabad kibontakoztatása a jövőbe mutató irány. Ahol megalkothatjuk saját közösségeinket, kialakíthatjuk a "mi" identitást, és nem telepszünk rá károsan más identitására. Hiszen egymás mellett élő boldog, és önazonos közösségekben, amiknek egymás mellett élése egymás kölcsönös tiszteletén alapul, ez alap. Ahol az őszinteség hozza el a megértést a szándékos összemosódások helyett. Ahol másokat megbotránkoztató szubkultúrák és ideológiák miatt nem bélyegeznek meg más csoportokat azért, mert bizonyos szubkultúrák és ideológiák a saját szokatlannak tűnő különbözőségeinek kiemelésével, és hirdetésével agresszívan gyűri alá a normalitáson nyugvó identitások társadalomba való békés integrációját.

Nő vagyok, ahogy ezt mindig is tudtam. Gyermekként, első énképpel és testképpel rendelkező korom óta. Az ovi öltözőjében, a játékok tukmálásakor, a fiúk-lányok kötélhúzáskor, a gombavatón, az orvosi rendelőben, a biológia órán, és az élet minden szösszenetén és pillanatán. Nem voltam kemény csávó, és nem kúrtam körbe a fél világot a tranzícióm előtt. Nem azonosultam soha a férfi princípiumokkal és sztereotípiákkal. Egy férfi ruhát hordó nő voltam. Akinek sem a teste, sem a jogi státusza nem volt a helyén.

Gyűlöltem és szenvedtem a tornasorban és a fiú öltözőben, a névsorolvasáskor, a tinédzserkorban. Amikor a hangom elvált a belső énem hangjától. Amikor mutáltam, és szörnnyé váltam. Gyomorgörcsöm és hányingerem volt a tükör előtt. Minden egyes pisilésnél, és zuhanyzásnál vártam, hogy meghaljak végre. Szégyenből volt felépítve az életem és a váram, amit magam köré építettem. Nem tudtam elmondani és megértetni senkivel, hogy e mögött a szemek mögött ugyanolyan hétköznapi lány lakozik, mint akik láttán a szívem szakad, és a torkom szorong.

Ez az állapot elvette a gyerekkorom. Nekem nem nyomtak puszit a fiúk az oviba, nem kaptam virágot senkitől, nem írt szerelmes levelet senki, ahogy szerenádot sem adott senki. Édesanyám nem tanított meg a háztartásra, nem voltam az ő kislánya. Nem fogtam meg soha a párom kezét, és nem csókolóztam este a lámpa fénye alatt. Nem toltam babakocsit, és nem kérték meg a kezem. Nem húzták ki a széket számomra, és nem kiáltották kedélyesen idős bácsik, hogy "kiskezit csókolom!". Nem állhattam fölösleges perceket a sminkpultnál, ahogy nem lehetett gondom reggelenként arra, hogy sminkeljek, fésüljem a hosszú hajam, vagy éppen kiválasszam mit vehetek föl. Nekem nem lehetett színes a világ, hanem nagyon is szürke volt és rideg. Mert elnyomták bennem a legfőbb éltető és fejlődésemet generáló magot: a nőiségem.

Alapvető túlélési technikákat kellett alkalmaznom, míg mások élték a mindennapi életüket. Túl kellett élnem, és dolgoznom kellett azon, hogy legyen miért érdemes élni, másnap reggel fölkelni. Enni, vagy éppen bemenni dolgozni, vagy jól tanulni.

Önmagammá akartam válni. Olyanná, aminek mindig is éreztem magam. Azok közé az emberek közé akartam tartozni, akik közt a szívem, és a szellemem csücsült régóta. A testem a plexi egyik oldalán, a lelkem a másikon. Miközben a társadalom húz hátra. Pedig Te pontosan tudod ki vagy. Boldog akartam lenni. Egy hétköznapi lány, aki megelégszik azzal az egész életének sikere koronájául, hogy bebizonyíthatja, hogy ő lány. Nehéz vállalkozás. Itthon különösen.

Hiszen ehhez kellett az, hogy nővé váljak. Törvényileg, anatómiailag és társadalmilag. Eszméletlen hátránnyal, és csekély segítséggel.  Kockáztatva a társadalom haragját, megvetését és bántalmait. Vállalva azt, hogy ellehetetlenítenek, kisemmiznek, az elért egzisztenciám lenullázzák. De az időt nem. De nővé kell válnom. És amellett, hogy apró örömök hajtottak a tranzíció egy-egy kellemes pillanatában, attól még ugyanúgy szörnyű volt. De elértem. Még akkor is, ha szubkultúrák és ideológiák tovább telepednének a nyakamra és a szélsőjobb módszerével idegenítenék el azt, hogy nő vagyok. Azok, akik a transzszexualizmus semmi jelét nem mutatták, soha nem élték át, amit minden transzszexuális lány, soha nem volt tartásuk és bátorságuk, ahhoz, hogy egy transzszexuális útját, még csak gondolatban is végig járják. Szubkultúrák és ideológiák képviselői, önjelölt szószólói bírálják, és minősítik azokat a nőket nőiségükben, akik vért és verejtéket izzadva küzdöttek saját magukért, a társadalmi elfogadásért, miközben ők hobbijuk, és gyűlölködésük végeztével másnap újra kezdhetik azt az életüket, ahol megfelelnek annak a világnak, ami elvárja tőlük, hogy úgy viselkedjenek, ahogy azt ők elvárják, és élvezik a társadalom méltó megbecsülését. Férfiként. Vagy bármiként. Szabályokat alkotnának olyan csoportokat alkotó egyének számára, mely csoportnak nem tagjai.

A transzszexuális nőkkel szembeni káros sztereotípiák, melyek a mindennapjainkat mérgezik, pont ezen agresszív szubkultúrákból és ideológiákból eredeztethető, azoknak köszönhető. Ahogyan az ebből eredő negatív társadalmi megítélés is. Holott a transzszexualizmusnak a szubkultúrákról való hermetikus leválasztása zajlik. Mert összemosásuk értelmetlen, szakmaiatlan és sértő is. Ez a nyomulás kezd megtörni, ugyais az orvosi beavatkozást igénylő transzszexualizmus, mint jövőbeni nemi inkogruencia, már egyértelműen besorol bennünket a szexuálmedicina égisze alá, ami már biztonságosabb közeg lesz a számunkra, még ha ez a társadalomban való tudatosulásban nem is fog feltétlenül azonnal tükröződni.

Nekem és sorstársaim többségének minden nap bizonygatnia kell az ellenkezőjét miattuk: Ugye Te nem vagy olyan? Nem. Amire az utca embere örömmel konstatálja is: "hálistennek". Semmilyen szubkultúrának és ideológiának sem kell bizonygatnotok a nőiségeteket. Hiszen a transzszexualizmus fennáll, ha a női státusz, női anatómia, és a női társadalmi szerepek hiánytalan, maradéktalan, és kivétel nélküli teljes felvételére legalább törekszik az ember. Ha ez valakiből hiányzik, az nem ítélhet meg benneteket, amellett, hogy a tőletek fényévekre tűnő identitását és szubkultúráját, valamint ideológiáját a legszigorúbban tiszteletben tartjátok, és kiálltok minden esetben az alapvető emberi jogai érvényesüléséért, és nem feltétlenül a véleménye mellett. "Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig küzdeni fogok azért, hogy mondhasd".

Nekünk nőknek, akiknek transzszexuális állapotunk miatt különös figyelmet kell fordítanunk pozitív társadalmi megítélésünkre, primordiális feladatunk saját értékeink, saját csoportunk, határaink megalkotása. Nekünk, akiknek a jogi nemünket elismerik, a műtéti  lehetőségeket biztosítják, és magunk formáljuk a társadalmi beilleszkedésünket, fontos megalkotnunk, hogy kikkel vagyunk "mi". Hiszen egy csoport tagjának lenni felelősség is, miszerint a csoport értékeit és jellemzőit tiszteletben tartom, azt fölveszem. Aki ezt nem teszi, annak a csoportba való tartozását megkérdőjelezik. Ha nem tartom meg a csoport szabályait, akkor ne várják el, hogy a csoport tagjaként fogadjanak el. De ettől még az élet csodás, és fantasztikus emberek alkothatnak fantasztikus közösséget, ehhez nem kell kizsigerelnünk egymást, és egymás hovatartozását. Csak hagynod kell, hogy "mi" legyünk, ha nélküled is.

Identitást vállalni tudni kell. Azt, hogy kivel alkotunk csoportot úgyszintén. Fontos, hogy a társadalom széles spektrumán és különböző dimenzióban értelmezzük ezt. Hiszen mindenkivel közösséget vállalok, akik minden ember egyenlőségén alapuló, a hatalom és az egyes egyének elnyomásától mentes, minden alapvető és elidegeníthetetlen emberi jogot tiszteletben tartó világban hisznek. Akik hisznek a sokszínűségben és a különbözőségben, és nem utolsó sorban, az egyenlőségben.

Mert nem jobbak vagyunk egymásnál, hanem különbözőek, és nem azzal lesz sokszínű egy társadalom, hogy mindenki egy esernyő alá gyűlik, hanem a sok esernyő között bimbózó kapcsolatrendszerek sokasága termékenyíti meg a társadalom  l e g k ü l ö n b ö z ő b b  szegmensei közti együttműködést, békés egymás mellett élését. Mert az identitást tisztelni kell. Mindenkiét, és nem rombolni, azokat elidegeníteni.

Én Eszter vagyok, Nő. 

Ti pedig csodálatos nők és férfiak vagytok kedves transzszexuális sorstárasaim, és éljétek meg nőiségetek/férfiasságotok minden pillanatát. Büszkébb nők és férfiak is lehettek bármely nőnél és férfinál, mert Ti ezért keményen megküzdötök. És minden tiszteletem a Tiétek, hogy ezt a hétköznapok hőseiként bátran teszitek, tenni tervezitek egy szép napon. Bátrabbak vagytok nálam sokkal, aki a nyilvánosság előtti nyugalmával, már semmi küzdelme nincs magát illetően. Ezért már, csak értetek harcolok. "Háborúzzanak mások, te csak házasodj boldog Ausztria"


Puszi:


Eszti

Kövess Facebookon, Instagramon vagy twitteren!  



Nálunk nem csak az ország, hanem a szerelem is kettő. A világ legtermészetszerűbb, legősibb, leggyönyörűbb, legmegmagyarázhatatlanabb csodája. Amit mindenki ugyanúgy érez. Még, akkor is, ha vannak, akik nem így gondolják. Éppen ezért az emberiség történetében nem igyekeztünk megkérdőjelezni mások iránt érzett szeretetünk, avagy, ez is egy olyan...