A döbbenet volt a leggyakoribb látvány végigsétálva egy kis vidéki megyeszékhely főutcáján. Akik megismertek nagyon látványosan kerek szemekkel bámészkodtak rám, és néha még köszönni sem tudtak a szájuk össze-vissza pozicionálása miatt. Valakik csak lehajtották a fejüket és periférikus látásából követték, hogy mi történik velem. Nyilván sok volt abból is, akik csak utánam fordultak meg, és gyorsan beindították a pletykák egész hadigépezetét. Mivel 189 centiméter vagyok, így a turistáknak is elég feltűnő jelenség vagyok, így néha szeretem beállítani ennek a bámészkodás okát.
Emlékszem, hogy áprilisban leutaztam Szegedre, hogy a Rovó doktorral megkonzultáljam a pajzsporc-és hangszál műtétemet. Kicsit hamar érkeztem, úgyhogy egy városnéző séta után beültem egy elegáns vendéglátó helyre, ahol kértem egy kávét ásványvízzel. Ki is kéredzkedtem mosdóba, ahol a pincér azonnal a női mosdóhoz vezetett. Lényeg a lényeg, hogy -mivel még mindig nagyon sok idő volt- és sütött a nap, és csodálatos volt minden, hát régi szokás szerint egy hideg sörkülönlegességgel koronáztam meg a dolgot (bort és töményet nem iszok). Szervírozták is, de a terasz előtt elhaladó megvető tekinteteket soha nem fogom elfelejteni. Kezdett leesni, hogy nőként, délután egy órakor, egy teraszon egyedül sört inni, itthon nem olyan jó ötlet. Azóta nem csinálok ilyet, kellőképpen megüzenték a szemükkel, hogy egy hölgy ne ücsörögjön sehol sörrel a kezében ilyenkor, egyedül.
Valóban azok a legérdekesebbek, akikkel úgy kerülök interakcióba, hogy eddig nem is ismertem. Hozzá kell tenni, hogy sajnos az emberek nálam nagyon hamar gyanút fognak, mert mély a hangom. Mindig mondják utólag, hogy amíg meg nem szólalok, senki nem kételkedik bennem. Mihelyst kiejtek egy hangot a számon, el van cseszve az egész. (Emelni nem emelem a hangom, mert az nekem nagyon mű) Így annyira nem tudom megfigyelni azokat az embereket, akik nem tudják. Alapvetően mindig féltem az agresszív reakcióktól, főleg férfiak irányából. Nos a meglepetés az, hogy akik odajönnek azonnal kifaggatni nyíltan, azok a nők. Nem köntörfalaznak, engem kérdeznek, hozzátéve, hogy nem akar megsérteni, csak érdeklődik. Nos a férfiaktól pedig most már azért nem félek, mert elég hátulról jövősen -sokszor gyáván- másokat kérdezgetnek, hogy kiderítsék a dolgot (csak átlag, nem mindenkinél). A város alapvetően kitűnőre vizsgázott, face-to-face soha nem kaptam szóbeli bántást sem.
Jajj, hát persze, az internetes megmondó huszárok azok bátrak a klaviatúrával, persze. De ugye, ahogy eddig sem, ezután sem fog érdekelni, de méltányolom azért, hogy megnézegette egy transz lány blogját és még kommentált is alá! ;)
Abszolút elképesztő érzés, amikor lemegyek a Gesztenyésbe (bár) Dóri barátnőmhöz, és a legrosszabb reakciójúnak ítélt emberek fogadnak el a legjobban. Hogy lehet, hogy először a pultnál köpködve pöfögött valamit az orra alá, de pár perc múlva éppen meghív valamire, és teljesen őszintén el kezd érdeklődni. Ami után jön a nagy felismerés. "Jé Te tök okos vagy" "nem is vagy olyan mint akiket a tévében látok" "tök értelmesen el tudod mondani, ami veled történik". Aztán jönnek a jókívánságok, és azóta is előre köszönnek, bárhova járok. Rájönnek, hogy nem vagyok szörnyeteg, hanem egy lány. Eszter
Ezért szoktam mindig mondani sorstársaimnak, amit mondok itt is; az, hogy hogyan ítélnek meg bennünket, az nagyban azon múlik, hogy mi magunk hogyan viselkedünk. Milyen a habitusunk és, hogy mit lát bennünk az illető. Sajnos a sok előítélet adódik az illetők tudatlanságából is, de az egyéb magukat sorstársnak mondó egyének polgárpukkasztó és néha szégyenteljes viselkedéséből is. Sajnos sok sorstársam -akik valószínűleg a nőiségüket kívánják nagyon túlkompenzálni, ami miatt pont kontraproduktív lesz az egész- mesélt már olyan történetet, ahol nagyon megkapta a magáét szóban. Erre azt szoktam válaszolni, hogy amit csinál, azért egy cisznemű nő is megkapja ugyan ezt. Nem a transzneműséggel van sokszor baj, hanem hogy nem simul bele a hétköznapi polgárok életébe. Márpedig az utcán hétköznapi polgárok járnak, ezt jobb tudomásul venni. Emellett persze nekem abszolút nincs semmi bajom, a kirívó esetekkel.
Szóval....
Nagyon vegyes. Vallásos emberek között is, valamelyik interneten írja nekem, hogy menjek nyugatra f@szt szopni és beteg degenerált vagyok, másik pedig egri hitoktatóként támogat, mivel hiszi, hogy Krisztus értem is meghalt a kereszten. A férfiak meglepően udvariasak, mindig előreengednek, mindenhol, holott még megszokásból én tuszkolom az embereket át az ajtón. A vonaton nem csak leveti mellém magát egy srác, mert oda szól a helye, hanem megkérdezi, hogy leülhet e, és hogy fölteheti e a táskámat. A buszon a folyosó melletti ülésen ülve, a mellettem lévő srác nem csak felállva jelzi leszállási szándékát, hanem kedvesen, kicsit zavarba jőve "magácska is le tetszik szállni?". A pincér először hozzám fordul, ha valakivel megbeszélésem van akármelyik étteremben, és nekem is szervíroz először. De a kéregetőknél is már kiskezitcsókolom van. Éjszaka hazafelé sétálva, már én is kaptam padon ücsörgő -közepesen ittas- srácoktól "hellócica"-at. Ugyanannál a szervezetnél másodjára, de már Eszterként vagyok irodavezető, és tiszteletben semmilyen különbséget nem érzek, csak, hogy egy kicsit jobban elfogadják a nőiségemet. Nyilván való, hogy ha gyárba mennék vissza, ahol diákként dolgoztam nem ez lenne, vagy bolti eladóként, tudom, de én csak erről tudok most nyilatkozni. Sok bántást kapok még ebben az életben, hiszen itt és a szociális média spektrumán felvállaltam ezt a harcot, ahelyett, hogy békésen beslisszannék a csajok közé. De ha egy emberen ez segít, már megérte.
Summa summarum; más az élet teljesen. Hálistennek van bennem elég nőiesség, hogy meggyőzzem az embereket én nő vagyok. Nyilván a férfiaknak kijáró privilégiumokat már elvesztettem, a nőknek kijárót pedig félig megszereztem. Az is szerencse, hogy olyan munkahelyem van, ahol nincsenek bérkülönbségek. Ha valami rosszat lehet mondani, akkor az az, hogy vannak olyanok, akik úgy viselkednek velem -enyhén szólva is női mivoltomban lekezelően-, akik egykoron a tenyeremből ettek.
Node erről eszmbe jutott az a vicc; George Bush megy a feleségével valahol Tennesseeben és elhaladnak egy benzinkút mellett.
Látod azt a kutat George? - kérdezi Laura, Bush felesége.
- Igen, miért?
- Hát ő volt az első szeretőm
- Haha. Akkor most egy kutasnak lennél a felesége
- Nem, akkor ő lenne az elnök.
Eszter
Kövess Facebookon, Instagramon, twitteren vagy tumblron!