en-A transzszexualizmusról

08/07/2018

Hálátlan dolog és utálok is most erről írni, de egy transzneműeknek szóló blogban ez egy kötelező elem. Nyilván az olvasottak egy része már könyéken fog kijönni valakinek, más részéért pedig meg fognak feszíteni. Semmit nem legfőbb igazságként írok le, ez csak empíria és nem is boncolgatom mélyre menően. Így olvassátok.

A transzneműség mint kifejezés egy gyűjtőfogalom, amibe belezsúfoltak minden olyan jelenséget, amit úgy gondoltak, hogy eltér az átlagtól, a konvencionális viselkedési mintáktól a nemi identitás aspektusából nézve, függetlenül attól, hogy ennek van e magyarázható orvostani oka, vagy nincs. Az orvosszakma nem is használja ezt a szót, inkább a filozófusok, szociológusok, pszichológusok és transz-aktivisták. Ide sorolnak még a köznyelvben nagyon sok szubkultúrát és egyéb - de nem nemiségen alapuló - identitást is. Ennek alapja még elég primitív volt; akinek a születéskori biológiai neme és az ahhoz a biológiai nemhez hozzárendelt társadalmi norma nem passzolt olyan tökéletesen össze mint egy legó, az beleesett ebbe a nemi identitászavaros kutyulmányba, (és persze sújtsa népünk megvetése) egy tálcán kínálva a transzvesztitát (nemi diszfóriával nem küzdő ellenkező nem ruháit viselő egyén) a transzszexuálissal.

Mindig szoktam említeni, hogy valamilyen szinten transzszexuálisnak lenni könnyebb egy kirekesztő társadalomban, mint homoszexuálisnak. De csak ha teljes értékű nemét megélni tudó transzszexuálisról beszélünk. Hiszen a társadalom kirekesztő része pont azon akad fenn, hogy az amit lát és érzékel, az nem a "normális" része, nem építhető be az általuk megélt értékrendbe. A transzszexuálisok nagy része tranzíciójuk végével elérik a kívánt hatást, felveszik a nekik szánt, de sokszor általuk is vágyott és áhított nemi szerepeket, és innentől a kirekesztettség - nagy átlagban - megszűnik. De ahhoz hogy odáig eljussanak, minden nap meg kell járni a korbácsköröket, amit viszont egy magát nyíltan föl nem vállaló homoszexuálisnak nem kell. Akik nyíltan felvállalják a homoszexualitásukat, azoknak (ismétlem: egy kirekesztő közegben) nehezebb lesz, hiszen az erkölccsel és a legfőbb igazsággal és értékekkel felkent papjai örökké gondoskodnak arról, hogy az embernek méltóságteljes és boldog élete ne lehessen.

Sok társadalomban, minden hasonlót először kriminalizálnak (börtön, halál, egyéb szankciók). Aztán az ember társadalmi-gazdasági és intellektuális, valamint tudományterületi fejlődése egy idő után eléri, hogy már csak patologizálja (anno elektrosokkal, "átnevelő-tréningekkel", veréssel, gyógyszeres kezelésekkel) majd a depatologizálás után akceptálja a transzneműséget. Mi Magyarországon a patologizálás végén járunk, persze csak jogilag. A mi népünk olyan a világ országai közül, ahol az állam bőven megelőzte a társadalmat ebben a kérdésben. Emiatt érezhetjük magunkat nagyon szerencsésnek, hogy a jogalkotó legalább annyi jogi keretet adott, ahol nem szolgáltat ki transzszexuális embereket prédaként a népharagnak. Irakra, Kuvaitra, Szaúd-Arábiára, de akár Oroszországra gondolva ez elég méltányolható dolog. Igen, most azt állítottam, hogy az állam felelősségteljesebben gondolkodik, még ebben az elég transzfób politika mellett is, mint egyes polgártársaink.

A Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) az F64.0 kódot lőtte be a transzszexualizmusnak, mégpedig a "mentális és viselkedés zavarok" főcsoportjában, és a "nemi identitás zavarai" osztályába. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) idén már bemutatta a BNO 11.kiadását, amiben az összes transzneműséggel kapcsolatos kategóriát törölték a mentális és viselkedési zavarok fejezetből, helyette a "nemi inkongruencia serdülő és felnőtt korban" ill. "nemi inkongruencia gyermekkorban" kategória jelent meg a "szexuális egészséghez kapcsolódó állapotok" fejezetben (Transvanilla). Az új osztályozás jövő évi deklarálása véget vet a transzszexuális társadalom hosszú éves mentális patologizálásának, és egy sorstársamnak sem kell már majd a jövőben pszichés  betegséget diagnosztizáltatnia magán ahhoz, hogy teljes értékű életet élhessen.

A transzszexualizmus kifejezést is besorolták a transzneműség égiszébe, szerintem teljesen hibásan. A transzszexuális fogalom annyira nem barátságos kifejezés, nem is szeretem, de mégis azért a legjobb, mert ez a szó már egy egy olyan állapotot ír le amivel az orvosok tudnak mit kezdeni, amivel meghatároznak engem, és nem koktélként tálalnak mindenféle más egyéb identitással és szubkultúrával együtt. Nagyon jól meghatározható és diagnosztizálható. Ugyanis orvosi beavatkozások hadát csak ez az állapot igényli, ellentétben a fenti egyéb identitásoktól. Ez persze nem azt jelenti, hogy betegség lenne, hanem mert az illető állapotának rohamos romlása csak ezekkel a beavatkozásokkal állítható meg.

A transzszexualizmus egy állapot, ami bonyolult tünetegyüttesek egésze ahol a legkülönbözőbb szubjektív és objektív szimptómák előfordulhatnak. Mégis vannak a dologban axiómák; a semmilyen más állapotnál ilyen mértékben nem mérhető nemi diszfória, ami a testünkkel összefüggő azonosulás és harmónia teljes hiánya, sőt, a testünk elidegenülésének kényszerű viselése (a klasszikus rossz testbe zárt lélek érzése). Ez az állapot nagyon gyakran az agyi aktivitásban is kimutatható, de a kromoszóma mutációjában, még ritkábban szervi elváltozásokban is megmutatkozik.

Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy az orvosszakma nevén tudja nevezni a gyereket. Nyilvánvaló, hogy ennek a jog-és adminisztratív rész alkotmányos alapjogból eredeztethető mindenkit megillető ius és mindenki úgy fejezi ki a nemi identitását, ahogyan csak szeretné. De ahhoz, hogy valaki komoly műtét-sorozatokon essen át, ahhoz igenis az orvosszakmának meg kell követelnie a legszigorúbb kritérium-rendszert, hogy az illető rendelkezik e mindazzal a mentális és biológiai egészséggel és életerővel ami ehhez szükséges. És hogy ha valaki női nemi szervek képzésébe vág bele, akkor tényleg női pszichés és lelki struktúrával rendelkezzen az illető vagy fordítva. Hiszen a nemi megerősítő műtétek a két biológiai nem között cikáznak, és ez mindig is így lesz. Ergo értem én az alkotmányos alapjog ötletét, hogy egy szép napon besétálhat bárki az illetékes okmányirodába, a maga számára legmegfelelőbb nemet megválaszthatja, de az a baj, hogy az ott ülő negyven év körüli, monoton aranykeretes szemüveges kormánytisztviselő Erzsike nem fog tudni arról, hogy például skizofrén e a megjelent. Mert ugye tudjuk, hogy a pszichiátriai szakvéleményünk megszerzésekor ez az elsődleges amit néznek; kóros elmeállapot megállapítható e.

Állítom ezzel, hogy a transzszexualizmus nem identitászavar, de nem állítom azt, hogy egy ténylegesen transzszexuális személynek ne lehetne bármilyen mentális problémája. Miért ne lehetne? Én azon csodálkoznék, ha azok után, amiket transznemű lány ismerőseimtől hallottam, nem lenne semmi lelki vagy mentális törésük. De épp az a helyzet, hogy ez is már csak egy tünet. Az maguk és mások általi el nem fogadás rothasztó tünete és nem önállóan kialakult és viselt betegség.

A gender-elmélet(ek) széles spektrumú értelmezőinek egyes rétege szerint pedig a transzszexuálisok a sátán leghűségesebb szolgálóinak emberi formát öltött megtestesült lényei. Ugyanis a transzszexuáliksok a bináris skála két oldala közt tranzitálnak minden esetben (Male to Female [MTF] és Female to Male [FTM]) és nem feltétlenül veszi figyelme az általuk vallott, alkotott vagy éppen elfogadott sokszínű skálát. Tőlem lenne a legnagyobb álszentség megtagadni bárkitől is a nemi önkifejezését (amit nem tettem, nem teszek és nem fogok tenni), de engedtessék meg, hogy kimondjam; a transzszexualizmus e két fajtája létezik csak.

Állításom támasza pont az, hogy a transzszexuálisok nagy többségének célja a társadalomba való észrevétlen, maradéktalan beépülése a saját nemében. Semmilyen társadalmi nemet nem vesznek föl és nem is használnak, csak a saját külső nemüket igazítják a saját - és mások - elvárásainak, megállítva a testi szellemi romlásukat. És ahogy nálam is, gyakran még transz identitás sincsen, hanem egyszerű, átlagos nőként definiálom magam. A-ból a B-be. A születésemkor az állam engem férfiként definiált meg a külső nemi szerveim alapján, de a tranzícióm végén nő leszek, mert az orvosszakma felismerte a fent leírt tünetegyütteseket és segítenek abban, hogy ne haljak meg. (Nekem ezt inkább muszáj volt felvállalni ahhoz, hogy a sorstársaim útjait egyengetni tudjam, és az olvasók is tudják, miért is különlegesebb bárkitől ez a lány ebben a blogban.)

Az orvosszakmának pedig hatalmas felelőssége van abban, hogy mindezeket elősegítse. Az erős nemi diszfória évről évre, - egyéntől függően - de dinamikus és exponenciális életminőség romlást eredményez. Az illető mentális, pszichés és pszichoszociális, lelki és fizikai egészsége kezd el felemésztődni, ami magyarázata a tízszer magasabb öngyilkossági rátánknak. Kilátástalan helyzet egy idegen testből, nem éppen barátságos, néhol kifejezetten kirekesztő közösség, élő és erősen működő nemi sztereotípiák és előítéletek sora, a tisztességes és szükséges egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés  hiánya, a társas kapcsolatok megromlása, elégtelen egzisztenciális és anyagi szint, fizikai és verbális bántalmazások és terror...mind mind a hétköznapjaink része.

Mindnyájan látjuk, hogy a tranzíciót el nem kezdő és magát föl nem vállaló transzneműek hogyan épülnek le pillanatok alatt és kerülhetnek nagyon hamar az újságok gyászjelentéseibe. Tudjuk azt, hogy hogy a tranzícióba való belépéssel és önmagunk felvállalásával mekkora céltáblát teszünk magunkra és éljük át életünk második legnehezebb időszakát (az első a felvállalás, hogy túléltük). És tudjuk azt is, hogy a poszt-operatív és sikeresen beilleszkedett társak mennyire boldogan élnek és néz föl rájuk az a társadalom, aki a pre-operatív és tranzíció alatt lévő társait mélyen megveti.

Ezért tudják a transz egészségügyet valamennyire is ismerő orvosok (egyet ismerek az országban, és még többet akik csak állítják magukról), hogy nemi megerősítő műtét (GRS) és a külső nemi kifejezést megerősítő egyéb műtétek, kezelések, terápiák elengedhetetlenek ahhoz, hogy megmentse egy transznemű lány/fiú életet.

És ebből vezethető le még egy axióma. A transzszexuális személyeknél, megfelelő és sikeres műtéti beavatkozásokkal és HRT-vel elért életminőség változás feloldja a nemi diszfória érzését; a transzszexuális személy megszűnt az állapotában lenni. A többségi társadalom teljes jogú női/férfi tagjává vált.

Egy kiváló orvos ekkor dőlhet hátra, hogy ma még egy embert megmentettem, vagy legalábbis hozzájárultam. És ekkor sóhajthatok fel majd én is, hogy nő lettem.

Én már csak ezt a napot várom!

Eszter
Bluebutterfly



Kereken 3 hete indultam el az álmok földjére. Az én szent földemre, az új szülőhazámba. Korán keltem Budapesten, ahol barátaimnál aludhattam, hogy 7:45-re kiérhessek a repülőtérre. Nem gondoltam volna, de volt Budapest-Beograd járat a Belavia által, ami Minszkből jövet állt meg kishazánk területén. Már magában a posztszovjet mentalitás miatt ez a...

Tudom, hogy már sokatok a körmeiteket tövig lerágtátok a nagyműtét beszámolója miatt, de most ismét csalódást kell okozzak, hiszen október 16-a másról szól; napra pontosan 1 éve kezdtem meg a hormonkezelést. Szokásomhoz híven negyedévente adok tapasztalataimról számot, így íme a negyedik:

Amikor ezeket a sorokat olvassátok, engem már műtenek éppen. Egy komplett orvosi team 7 órás küzdelme kezdődik meg Belgrádban, hogy kiszabadulhassak régóta tartó szenvedéseim körforgásából. Kikelek a bábból. Sokat gondolkodtam, mit is írhatnék nektek, és arra jutottam, hogy a műtét részletei helyett, ma a hálának van helye. Hála mindazoknak, akik...