24 hónapja hormonon

2019.12.03

Nem szabadkozom tovább, hogy már nemigen van írni mit a hormonkezelésről, most inkább ünnepi a hangulat, hogy valóban már 2 éve női hormonháztartásom van. Nyilván a kezdeti állapothoz képest sok nüansznyi a változás, de ami a legfontosabb; a test és a lélek is gyógyultabb a neki való környezetben. Igazából október 16-án volt az évforduló, de a késést kérlek nézzétek el nekem.

Előző írásomban is részleteztem a konkrét egészségügyi hatásokat, s most az azóta eltelt idővel kezdem.

Az elmúlt fél évben a legszembetűnőbb változás a plusz volumenek megjelenése. Kivételesen most megint erős növekedési rohamnak indultak a mellek, és a felső comb, csípő, fenék tájéka. Ennek az okát nem ismerem, egyszerűen csak újra megjelentek a mellek környékén erős nyomó, néha feszülő fájdalmak, és szemmel láthatóan jól teltek és feszesek. Szekunder pubertásnak tekinthető, még mindig Tanner skála 3. A fenéknél is egyértelmű, hogy farmerokban máshogy érzem magam, és már olyan csajosan rángatom föl magamra a dolgokat.

Változás következett be a hajam tekintetében is; korábban egy hetente bőven elég volt hajat mosni, azonban ez már 4 naponta feltétlenül szükséges. Ugye már vékony szálúbb, kényesebb és korpásodásra, zsírosodásra hajlamosabb a hormonnal egyértelmű összefüggésbe hozva.

Hangulatváltozás még szembetűnőbb. Ugye most Neofollin (5 mg/ml) megy 4 naponta 1 ml helyett 2 ml q. wk. intramuscularis. Ebbe most belerondít a gesztagén hormonpróba, ami magyarázhat valamicskét. Ha már hormonnál járunk, fontos megemlíteni a D vitaminom is, ami ugye inkább hormon, mint vitamin. Nos ezzel már lassan 2 éve küzdök, ugyanis a szervezeti D vitamin hiányom súlyosan elégtelen, ami a legutóbbi vérvétel is igazolt. Ami azért ciki, mert nyáron is végig szedtem a vényköteles, kifejezetten súlyos D vitamin hiány kezelésére fölírt tablettát, és a vérkép így is súlyosan elégtelen értéket mutatott ki. Ez kisebb válságstábot hozott össze, igyekszünk rájönni a titok nyitjára. Ugyanis a D vitamin nem csak a hormonháztartásba rondít bele, hanem ugye közismerten az egészséges csontrendszer alapköve.

Megvan a ciklikus nyűg, hiszti és a hőhullám is, a fentebb leírt tünetekkel. Van hogy érzelmileg hiperszenzitív leszek, és szexuális vágyak ciklikusan felfokozottak. Néha egy kis becsavarodás érzéssel, amin barátokkal töltött idő segít a legjobban.

Az ösztradiol szintje némileg csökkent, de a heti egy alkalom ezt majd módosítani fogja. Sajnos az ösztradiol csökkenése mellett magasabb prolaktin szint került mérésre, de még így is határéréken belül vagyunk. Tesztoszteron természetes keretek között. A heti 2 ml és a 3,5 naponta 1 ml között azért van különbség; az egyszerre adott magasabb hormon nagyobb érzelmi kilengéseket okoz, és a hrt negatív hatásai is erősebben jelentkeznek (puffadás,hőhullám...stb), viszont most a gesztagén hormonteszt előtti beadás reálisan képez hormonális ciklust. Amint jeleztem az ösztrogén szintet tartósan 1000 qmol/l értéken kívánom tartani, ami nem mindig jön össze. De innen is láthatjátok azt az iszonyatos kínlódást, hogy mennyire nehéz beállítani a hormonadagolást, és a szintet még így 24 hónap elteltével is. De itt nincs teendő, 3 hónapig folytatni szigorúan azonos terápiát, és beadás előtt vérvételi kontroll. Fontos, hogy azonos terápia, hiszen két vérvétel közt azonos dózist kell alkalmazni, mert az új vérvétel mindig egy kérdés; milyen értéket kapok, adott mennyiség alkalmazása esetén. Az meg ugye nem lehet kérdés, hogy milyen értéket kapok össze-vissza adagolás esetén.

Pozitív irány, hogy a vas, a transzferrin és a vörösvérsejt is emelkedett az előző labor óta, így a normál, egészséges tartományba került. Így a lineáris vonalunk, most már felfelé tart, ám de minél több adat áll majd rendelkezésre, annál jobban kiegyenesedik reményeink szerint. Aggodalomra ad okot viszont az előző kettő fehérvérsejt eredményem, ami mind a kettőször referenciaérték fölötti. Jómagam mégis azért nem pánikolok rajta, mert még szeretném betudni a csontvelő biopsziának.

További jó hír, hogy a hemoglobinom erőre kapott, egészséges tartományba került, ám átlagait nézve még mindig a női referenciaértékekhez való igazodása (csökkenés) jellemző. És egy rossz; a thrombocyták száma legutóbb a valaha volt második legnagyobb értéke produkálta. Még referencia tartományon belül vagyunk, ennek felső értéke 400 (G/L), amin belül bátran lehet mozogni, viszont ezek "szélsőértékek", azaz túllépve beavatkozást igényelnek. Én ugyan  még messze  vagyok, néha néha alulra kilengek, de a eddigi adatok az átlag növekedését mutatják, így izgalmakkal teliek lesznek a  következő. laborok. Mondjuk nekem mindig azok.

Ezen kívül LH és FSH a hormon szubsztitúciónak megfelelően 0 környéki, az SHBG 100 környéki. A hematológiai szakvéleményezéskor mértünk egy homociszteint, ami nem nőtt, épp, hogy csökkent az előző labor óta, ami azért is külön nagy öröm, mert ennek megemelkedésétől rettegnek azok, akinek MTHFR-gén mutációjuk van. Pajzsmirigy, legalábbis a TSH rendben. Az elmúlt időszakban olyan tekintélyes mennyiségű vért  vettek tőlem hogy véradásban csak később gondolkodhatok, főleg a csontvelő biopszia miatt.

Összefoglalva elégedett vagyok a laborral, de még dolgozni kell rajta. Sok sok dologban teljesen pozitívan reagálok a kezelésekre, ami másoknak nem feltétlenül adatik meg. Ebből következik az a suttogva mormolt tétel is, hogy a várandósságban tervezett hormonkezelés próbáját is ki fogom tudni állni.

Legalábbis egy új endokrin szakvélemény már erről is nyilatkozott.

Puszi

Eszti


Kövess Facebookon, Instagramon vagy twitteren!  


Esküszöm

2019.12.31

Úgy szállt el ez az év, hogy időm sem volt észrevenni, mi mindenben változott az életem. Izgalmas, eseménydús év volt ez, úgy, hogy nem is teljesítettem minden vállalást, minden kötelességem.Ami az első helyen szerepel, hogy rengeteg támogató, odaadó, és ami még fontosabb; megértő barátra tettem szert. Sokatokkal beszélgetek, és sokatokkal...

Megnyugtató ez a csend. Végre újra meg-megállok az élettelen, hófödte lombkoronák alatt, és csak élvezem az ég adta csöndet. Istenadta csöndet. Imádtam mindig is, az erdőben sétálva, a városban bolyongva, idegenben, vagy a szobámban ücsörögve nézve a fagy élettelen csodáját. Ilyenkor, mint ha nem is élnénk 7 és fél milliárdan ezen a Földön. Mint,...

Nem szabadkozom tovább, hogy már nemigen van írni mit a hormonkezelésről, most inkább ünnepi a hangulat, hogy valóban már 2 éve női hormonháztartásom van. Nyilván a kezdeti állapothoz képest sok nüansznyi a változás, de ami a legfontosabb; a test és a lélek is gyógyultabb a neki való környezetben. Igazából október 16-án volt az évforduló, de a...